A tervezők egyre merészebb színeket álmodnak a
menyasszonyoknak. Különösen igaz ez Vera Wang 2013-as modelljeire, melyekkel drámai,
mély árnyalatokat - skarlátvörös, karmazsinvörös, fekete, mélybordó, bíbor –
vonultat fel, mely a korábbi fekete kollekció után nem is meglepő. Vera Wang,
nem véletlenül, napjaink talán legnépszerűbb tervezője, a kínai kultúrából
építkezik, hiszen ott mind a mai napig vörös az esküvő színe. Európában azonban
a fehér ruha uralmát nehéz lesz megtörni.
Mivel indokolják a tervezők ezeknek az erőteljesen színes ruháknak
a létjogosultságát? Azzal, hogy találjuk meg a bőrünkhöz leginkább illő színt,
hiszen nem mindenkinek áll jól a fehér.
Biztos sokak számára ismerős a színharmónia fogalma. A
színmeghatározás Johannes Itten nevéhez fűződik. Négy színt határozott meg, a
négy évszak elnevezésével – tavasz, nyár, ősz, tél – melyek uralkodó színeivel,
a bőrszín és azok intenzitása, szemünk, hajunk színei összhangba hozhatók.
Két csoport tükrözi a meleg színeket, ez a tavaszi és őszi,
a másik kettő a hideg alapú színek.
Nyilván mindenki tudja, hogy a fehér színnek is
rengeteg árnyalata van. Johannes Itten évszakelmélete szerint a meleg hatású
bőrszínt a tavaszi és őszi színekhez, míg a hideg árnyalatúak nagyobb részét a
nyárba, valamint kisebb részét a télbe sorolja. A vakítóan hófehér ruha csupán
a téli csoporthoz tatozó menyasszonyoknak ajánlott. Sok menyasszony ösztönösen
választja ki a számára megfelelő „fehér” színt és közben talán bele sem gondol,
hogy az a fehér valójában nem is fehér. Tehát a fehér színek között is megtalálhatja
mindenki azt az árnyalatot, mely bőrszínéhez a leginkább ideális.
De térjünk vissza Vera Wang 2013-as színes kollekciójára.
Lehet, hogy most sokan felhördültök, akik olvassátok bejegyzésemet, de számomra
olyan megdöbbentő volt a modellek rideg, már-már ijesztő arckifejezése
és sminkje, hogy a ruhák nem is keltették fel az érdeklődésemet.
Ennek ellenére úgy látom, hogy ezek a különleges színekben
pompázó ruhák, néhány extravagáns arán kívül nem igazán nyerik el menyasszonyaink
tetszését, hiszen sokan még az ekrüt sem fogadják el. Azt hiszem, hosszú időnek kell eltelnie, hogy a menyasszonyok kövessék ezt a tervezők kis csoportja (Vera Wang, Oscar de la Renta, Watters, Ramona Keveza) által megálmodott új trendet. Azonban menyecskeruhaként
viselve, nagyszerűen kiemelheti az új asszony egyéniségét.
Akkor most nézzük ezeket a tüllből és organzából megálmodott csodaszép ruhakölteményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése